A közgyűlésen elhangzott M0 új szakaszával kapcsolatban
Az NFM közzétette M0-s autóút 10-es és 11-es főút közti szakaszának kijelöléséről szóló kormányrendelet-tervezetet.
A kormány tervei szerint a körgyűrű északi nyomvonala Budakalász, Üröm, Pilisborosjenő, Solymár és Budapest közigazgatási területén vezet át.
Az M0 hiányzó, 10-es és 11-es út közötti szakasza jelentősen tehermentesítheti Óbuda és belső Buda közúthálózatát, a fővárosi önkormányzat és a BKK ezért kiemelten támogatja a tervezett kormányzati beruházást.
2018 és 2020 között épülhet meg az M0-s új, északnyugati szakasza: a nyolc kilométeres sztrádaszakasz a Megyeri hídtól a mostani 10-es útig tolja ki a körgyűrűt. Az új úton Budakalásznál egy völgyhidat kap, és pályája 5,2 kilométeren keresztül alagútban fut majd.
A Megyeri hidat és a 10-es főutat összekötő szakasz 8041 méter hosszú lesz. A 11-es főút után egy viadukton halad majd át a szentendrei HÉV vonala és a mellette haladó 1115-ös számú út felett, ezután pedig rögtön lemegy a föld alá. Ez az első alagút mintegy két kilométer hosszú lesz, az Ezüsthegy alatt halad, és a Budakalászi útnál ér véget. Ezután egy újabb, 3,2 kilométeres alagút következik, majd a Köves-bércnél bukkan ki a föld alól, és itt éri el a 10-es főutat.
Az ütemterv szerint 2014 első negyedévében hirdethetik meg a közbeszerzési eljárást az autóút engedélyezési terveinek elkészítésére. A tervek 2015 őszére készülhetnek el, és 2016 tavaszán lehet jogerős építési engedély.
Forrás: index.hu
A kormány-rendelet 2013.12.30 napján elfogadásra került.
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1300523.KOR
A Pilisborosjenői önkormányzat és Egyesületünk kezdeményezésére a Budakalászi önkormányzat testületi döntés alapján az érintett településekkel karöltve fel kívánja venni a kapcsolatot a megfelelő hivatalokkal a nyomvonal kijelölése, illetve az abba eső ingatlanok ügyében, hogy tisztázza az esetleges korlátozásokat, kisajátításokat. Az érintett önkormányzatok nem értenek egyet pl. a nyomvonal határát meghatározó pontok tengelypontoktól mért távolságával.
Az 1. § (4) pontjában említett törvényi hivatkozást, azaz a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvényt a következő linken lehet elolvasni:
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0300128.TV
Kommentek
A hozzászólások megtekintéséhez kérlek jelentkezz be!
