Behajtási engedély

Kedves Tulajdonosok, behajtási engedéllyel rendelkezők!

Bizonyára észlelték, hallották, hogy az Önkormányzati Rendészet (Közterület Felügyelet utódja) a jövőben szigorúbban jár, ill. járhat el a jelzőtáblával szabályzott útszakaszokra behajtással kapcsolatban. Természetesen próbálunk egy arany középutat találni ez ügyben, de jelenleg ez kissé nehézkes akkor, ha nincs teljes együttműködés. Ezért kérek minden gépjárműtulajdonost, hogy parkoláskor (elsősorban Gát utca, Gátőr utca) tegyék ki behajtási engedélyüket. Igyekezni fognak kiszűrni azokat, akiknek valóban nincs erre keresnivalójuk, de ez csak úgy megy, ha a jogosult ezt igazolja. Az utólagos bizonyítással nem ihazán tudnak mit kezdeni, ugyanis elektronikus rendszert alkalmaznak a sárga csekk helyett. Én azt javaslom, hogy akihez vélhetően többen járnak, és nem elég a korábban kiadott x db látogatói kártya, inkább igényeljen még az Önkormányzattól. A bírság minimális értéke 30.000 Ft, amely esetben nincs lehetőség mérlegelésre. Amennyiben ezt a szabálysértő nem fizeti meg, úgy az a Rendőrséghez kerül és már 60.000 Ft lesz. Mi kértük a sorompót, a táblákat, aláírtuk és tudomásul vettük az engedély használatának szabályait. Igyekezzünk elkerülni a bírságot. Kérem, hogy lehetőség szerint juttasák el a fenti információkat azoknak is akik nem kapnak a levelezésből.

Köszönettel: Bolvári Máté

 

 

Kommentek

A hozzászólások megtekintéséhez kérlek jelentkezz be!