Ez történt a közgyűlésen
Tisztelt Egyesületi Tagok!
Készítettünk egy összefoglalót, azon tagjainknak, akik nem tudtak részt venni februári közgyűlésünkön. A részletes jegyzőkönyv hamarosan elérhető lesz a honlapon, addig is a lényeg röviden.
Ezúton értesítelek benneteket, hogy 2013. február 21-én megtartottuk az éves rendes közgyűlésünket, melyen az alábbi napirendi pontok kerültek megtárgyalásra:
1./ pénzügyi beszámoló
2./ beszámoló a 2012-es évről
3./ vezetőség megválasztás
4./a 2013. évi tagdíj mértékének meghatározása
5./ a 2013-ban megvalósítandó egyesületi célok kijelölése
A jelenlévők egyhangúan elfogadták a pénzügyi, valamint a 2012. évről a beszámolót. A 2012 végén alakult vezetőséget újra megválasztották az alábbi tagokkal:
Braun Péter, elnök
Pártai Lucia, elnökhelyettes
Bencsics Árpád
Német István
Stark Ervin
Ezt követően Máthé István, területünk frissen megválasztott önkormányzati képviselője tartott rövid beszámolót az önkormányzat lehetőségeiről, a Duna-partot érintő terveiről.
A következő napirendi pont szerint közösen kitűztük a 2013. évben megvalósíthatónak tartott céljainkat. Ezek közül ötöt tartott a jelenlévők többsége kivitelezhetőnek, melyek a következők:
1./ Ivóvíz bevezetése a még be nem kötött területeken
2./ HÉSZ módosítás, építési engedélyek
3./ Busz járat közelebb hozása
4./ Zöldhulladék kezelése
5./ Utjaink állapotának javítása
Ezen kívül két olyan célt a hosszú távú terveink közé soroltunk, amit ebben az évben nem kezdünk el, viszont napirenden tartjuk őket: árvízvédelem és belterületbe vonás kérdése.
A fent említett öt cél megvalósítása érdekében öt mini projektet hoztunk létre, melynek megvalósítása érdekében, kivitelezésére a jelenlévő tagságból önként jelentkezett 3-4 fő. Így mindegyik csoport önállóan nekikezdhet a célok megvalósításának és arról, időről-időre beszámolunk nektek a honlapon keresztül, így figyelemmel kísérhetitek a projektek munkáját, ill. hogy éppen hol tartanak a célok megvalósításában. Ha valaki kedvet érez magában, és szeretne részt venni a munkában, úgy nyitva áll a lehetőség, hogy csatlakozzon bármelyik csoporthoz, mindenkit biztatnák erre. A projektekben részt vevők időnként összeülnek, kidolgozzák a követendő stratégiát és lépéseket. Ezek az ülések nyilvánosak, bárki részt vehet rajtuk, ötletekkel vagy egyéb közreműködéssel. A projektek és tagjaik elérhetőek honlapunkon keresztül, itt értesülhettek a következő találkozóról is.
Örömmel tudatjuk veletek, hogy a megtartott közgyűlés jó hangulatban telt, nyoma sem volt a múltkori találkozónkon tapasztalt vádaskodásoknak, számonkéréseknek és egymás piszkálásának. Végig baráti és együttműködő volt a hangulat, ahogy ennek egy normális, egymást segítő közösségben lennie kell.
Külön köszönetet érdemel a jelenlévő tagság aktív részvétele a projekt munkák felvállalásában.
Mindenkinek jó egészséget kívánva, baráti üdvözlettel:
Budakalászi Duna-partért Egyesület vezetősége
Kommentek
A hozzászólások megtekintéséhez kérlek jelentkezz be!
